'So long you've been running in circles'

eléggé rányomta a mai hangulatomra a bélyegét, hogy tegnap dráma kategóriájú filmet néztem, amit tisztességgel végig is bőgtem. majd mikor már épp kiderült a reggel, beborultam, mert megint kezd elszorulni a szívem és eltömődni az agyam. amitől azt hittem, hogy végleg megszabadítottam magam, szépen lassan kezd visszakúszni az életembe. persze csodás pillanatokat ad, de a tudat, hogy mégsem győztem le, és ugyanolyan gyenge és esendő vagyok, kikészít. már a kényszervásárlás sem gyógyír, a várost kezdem megutálni, mert valamit kell, ha már magamat nem tudom jobban.
be is menekültem a nemzeti galériába, mert már régen nem voltam és van ott egy monet, ami majd megvéd. persze akkor sütött ki a nap, amikor odaértem, kissé meg is zavarodtam és nem találtam először a nekem kellő szárnyat. mentségemre legyen szólva, hogy az épület maga egy kisebb labirintus. amikor már majdnem kicsúszott az első csúnya szó a számon, a sötét reneszánsz termen túl megláttam valami csodás világoskéket, és akkor tudtam, hogy megvan. jelentem, a renoir eltűnt, de helyette olyat találtam, amit nem is bírtam otthagyni vagy fél órán keresztül: egy modiglianit. aztán megreccsent a fapadló is alattam, amit meg külön kedvelek a múzeumokban és pontnak az i-re a cuki teremőr bácsi is megállított beszélgetni. oda akarta adni az egyik képet, de mondtam neki, hogy tudom, hogy telhetetlen vagyok, de nem lehetne-e inkább a modiglianit. majd ezen felbuzdulva elmesélte a kép történetét, már ami a tulajdonlást illeti, mert csak kölcsönbe kapta a múzeum egy magánembertől. aztán beszélgettünk budapestről és dublinról, szóba jött, hogy nemsokára hazaköltözöm és mivel az ezen mindenek hatására hirtelen rámtörő pozitív érzelmi fröccs nem tette nullával egyenlővé a vércukorszintem, még a végén hozzátette, hogy szóljak, ha berendezkedtem otthon, mert akkor hozza a modiglianit. igen, ezután már nem volt cukor a véremben, viszont durván tolult a szám a fülem felé és ugyanabban az időben a sós lé a könnycsatornáimból kifelé.
persze miután kijutottam a múzeumból eleredt, az agyam meg egyfolytában durván kattog, bár néha elvonja egy-két dolog a figyelmem. az előbb a hideg sör, most meg a fákkjúzás, mert megint kikapcsolt ez a szar gép. minden nap pontban tizennyolc harminckilenckor. tudhat valamit.